2010. július 6., kedd

Konyhakerti diagnózis

Eleinte elhessegettem magamtól a tüneteket és nem hittem az érkező jeleknek, de most már megvan a lesújtó diagnózis: konyhakerti pedofília. Ezt kaptam el, ezzel kell együtt élnem már hónapok óta. Egyelőre még lábon hordom. Átlapoztam az oltási könyvemet, hát persze hogy ez pont kimaradt, a fenébe is! És talán még az új keletű gasztrosznobság is komolyan rontott az állapotomon!

Úgy kezdődött, hogy zsebkendőnyi konyhakertemmel kapcsolatban megkérdezték:
– Minek pazarolod a helyet cukkinire?

– Mert bébicukkinit szeretnék, sőt, meg sem született cukkinit, frissen leszakítható virágokat.


– Miért ültetsz spenótot? Hiszen tele van vele a piac.

– Mert zsenge bébispenótra vágyom.


– Ekkora helyre ennyi zöldborsó? Jól meggondoltad?

– Igen, de azt az állapotot, amikor néhány perccel főzés előtt fejtem ki a fiatal borsószemeket, nem tudja a piac visszaadni.


– Céklát? Minek? Filléres dolog és mindenhol lehet kapni.

– Mert bébicéklát szeretnék sütni, grillezni, zsenge céklalevelet keverni salátába, tésztába.


– Minek ennyi koktélparadicsom? Mixer lettél?

– Dehogy, de olyan édesek azok a kis piros golyók mindenfelé, amerre csak nézek!


Hát így. Egyszer csak kiesett kezemből a kapa és egy belső hang kimondta a diagnózist: ez bizony jól fejlett, gyógyíthatatlan kétoldali idült konyhakerti pedofília, heveny sznobizmussal súlyosbítva.


Azért van remény! Rájöttem, hogy a bébispenót és a bébisaláta nem is nagy cucc, a kártevők is inkább a nagy érett leveleket fogyasztják, na vajon miért, hát nehogy már egy csigának is több esze legyen mint nekem, tehát eztán nem szedem le a zsenge zöldeket. A főzőlevében amúgy sem egészséges anyagok oldódnak ki, a kis spenótleveleket pedig előfőzés nélkül szoktuk megenni. A mángold is azóta kelt izgalmat az ellenségben, amióta nagyra nőtt. Amíg alacsonyan volt, könnyen elérhetően, nem kellett a kutyának sem, akarom mondani a csigáknak. A borsószemeket is érdemes megvárni, míg szép kerekre dagadnak és kihízzák hosszúkás zöld kabátkájukat.

A bébicékla sem bizonyult annyira édesnek, mint felnőtt rokonai, bár lehet hogy ennek a napfény hiánya az oka. Pedig igaz a hír, mely szerint már felütötték fejüket olyan nénik a piacokon, akik bébicéklát árulnak, magam is találkoztam eggyel, azt mondta hogy ő ugyan nem érti mi ebben a pláne, de volt itt egy fiatalember, aki egyszer ilyet keresett.



Na de itt van a cukkinivirág, hát ez tényleg megérdemli a dicséretet! Zöldfűszerekkel nyömöszölt mozzarellát vagy petrezselymes fetát töltöttem a virágokba és sörtésztában kisütöttem. Tavaly voltak termékenységi problémák a cukkinis ágyásban, virágzott-virágzott szegényke, de kevés termést hozott. Kiderült hogy a cukkinit sem a gólya hozza és hogy vannak fiú meg lány cukkinik. Nos, akkor magad uram, ha porzód nincs, idén inszeminátori minőségemben is felléptem a garázstetőn, kezemben ecsettel repkedtem a friss meleggel virágaim felé. Nem éreztem közben semmiféle izgalmat, homevideót sem készítettem róla, a szomszédok viszont azóta nem engedik a közelembe a gyerekeiket.

Mindjárt megnyomom a közzététel gombot és megeshet, hogy milliók vetődnek e blogra, ha beírják a keresőkbe azt a bizonyos csúnya szót...Most mondja itt valaki mellettem, hogy minden bizonnyal a rendőrség is várható. Nem baj, akkor ezzel a friss nyári csemegével kínálom majd őket!


Töltött cukkinivirág

A virágok közepéből egy hosszú csipesszel kiszedtem a bibét, mert annak állítólag nincs jó íze. Kívülről kicsit megmostam a virágokat és megszárítottam. Óvatosan szétnyitottam az ilyenkor már összezáródó tölcséreket és fetát vagy mozzarellát töltöttem bele. A fetát vágott petrezselyemmel gyúrtam össze. Sűrű sörtésztát készítettem (2 tojás, liszt, sör) és egyenként óvatosan beleforgattam a virágokat, lehetőleg a virág csavarodásával egy irányban. Forró olajban kisütöttem őket. Pár csepp citromlé nagyot dobott az ízeken!

9 megjegyzés:

Ági, aki főz írta...

Én még a konyhakertnek való területre gyúrok, de ha meglesz, ugyanez a bébi függőség lesz nálam is, azt már biztosan tudom.

lekvároskukta írta...

Gyönyörűek ezek a virágok!!!!!

Planet Susannia írta...

Zsenge borsó ügyben visszaemlékszem
gyerekkori emlékeimre, mikor befeküdtünk a húgommal a veteményesbe és addig nem mozdultunk, míg degeszre nem ettük magunkat a frissen kihámozott borsóktól.
Akkor jegyeztem meg, hogy amit mi szeretünk nyersen, azt a "cukor borsó"
feliratú zacskóból vetettük, míg a főznivalón a "velő borsó" felirat volt. Nem tudom létezik-e még a mai kertész boltokban ez a különbség, de lehet, hogy érdemes lenne utánajárni...

csíki sándor írta...

Éppen tegnap kaptam különböző korosztályú cukkiniket, szépeket, zsengéket, virágosokat, s előrehaladottabb korúakat. Ma fogom elkészíteni, s már csak ezért is jó, hogy megelőztél ezekkel a szép zöldségekkel. :)

Főz és fecseg írta...

Teljesen megértem a konyhakerti diagnózisodat, szintén zenész! Különben meg mi a nyavajának van a zsebkendőnyi kert, ha az emberlánya nem élheti ki a vágyait?! Ha nagy kerted lenne, akkor a megművelésének a rabja lennél.
Ezek a töltött cukkinivirágok nagyon guszták!:)

Grenadine írta...

elkaptam a kórt. megcsináltam a cuki kis cukkiniket ahogy megbeszéltük, aztán befaltam

spajzcetli írta...

… :))… jókora próbatételt róttál nevetőizmaimra!...

Hogy a fiatalabb kerti termelvények iránti vonzalom ne tűnjék bűnös torkosságnak, talán elégséges volna megváltoztatni azok „cuki” hangzású elnevezéseit. (Ahogyan az én magyar nyelvhasználatomba nem fér bele a pari, ubi, cseri, stb., ugyanígy az inkriminált jelzős szerkezetekben lévő „bébi” sem.) Elődeink is vásárolták a piacon, szedték a kertjükben, és „hívták” valahogyan ezeket az alapanyagokat. Talán felkutathatnánk a régi elnevezéseket, vagy újakat alkothatnánk. Pl.:

bébicukkíni = virágos núdlicukkíni
bébicékla = fiatal céklacsimasz
bébispenót = zsenge lepkeszárny spenót

További ötletek?... :))

"saját levében" írta...

:)) Ez jó!!!!! Na de a cukkiniben legalább a "cuki" benne maradhat?

Kutatásiam szerint őseim csak akkor ettek "bébi" ezt meg azt ha valami az egyelésnél kikerült a földből és sajnálták kidobni. Kivételt képezett a zsenge gyökérzöldség, amit direkt húztak ki és egyben tették a borsólevesbe. Egyébként hagytak mindent szép nagyra nőni, mert nem az ínyencség hanem az ésszerű gazdálkodás vezérelte őket.

spajzcetli írta...

…sl: …tényleg!... Visszaemlékezve 30-40 évet, valóban –többnyire- így volt! (Má’ megint előbb működtettem a billentyűzetet, mint az eszem.)
Angyalhonból hallani vélem nagyanyám csodálkozó kérdését: „Mióta van ez az urizálós bolondéria, hogy a hitványabb ző’cségeknek nagyobb becsületük van, mint a piacos portékáknak?!”…